Fertőtlenítő takarítás

Tisztelt leendő/meglévő Partnerünk!


A kialakult egészségügyi helyzet ismeretében nem engedhetjük meg magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk saját és a környezetünk higiéniás helyzetét. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ felhívásában folyamatosan hangsúlyozza, hogy mik azok az alapvető szabályok, melyek betartásával könnyebben elkerülhető a fertőzés. Ennek a felhívásnak fontos pontja a felületek rendszeres tisztítása, fertőtlenítése. Erre nyújtunk egy olyan megoldást, ami inaktiválja a COVID-19 corona virus-t.

Mi, mint felelős vállalkozás, lehetőségeinkhez mérten segíteni szeretnénk azzal, hogy lassítsuk az esetleges fertőzéseket. Dolgozzunk ebben közösen!

Munkavállalóink megfelelő létszámban és megfelelő védőeszközzel (maszk, kesztyű, védőruha) felszerelve készen állnak, hogy fertőtlenítő takarítást végezzenek Budapesten, és igény szerint vidéken is. Ehhez folyamatosan biztosítjuk a szükséges fertőtlenítő szereket és eszközöket is. 


Milyen szerrel végezzük a fertőtlenítő takarítást?

Erre a fertőtlenítő takarításra kifejezetten hatásos az APESIN (a szer biztonsági adatlapja mindenkor rendelkezésre áll)  fertőtlenítő tisztítószer szer, amit akár porlasztó szórásos (falfelület, kárpit, padozat) technikával is fel tudunk vinni a felületekre. A megfelelő arányban felhasznált szer sem az emberre, sem a környezetre nem ártalmas.

A szer: Baktericid, fungicid hatású, inaktiválja a HBV/HIV vírusokat, a rotavírusokat, az adeno- és papovavírusokat. Ez a szer  kiemelten alkalmas a COVID 19 corona virus (ami egy burkos virus) inaktiválására is.

 

Keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

 

sdfsdf

  • Ipari takarítás

    Ipari takarítás

    • piacon legfejletebb technológiájú gépekkel dolgozunk
    • gyárak, üzemek és parkolók teljeskörű takarítása
    • járófelülelet surológéppel történő megtisztítása, impregnálása
  • Szállodai szolgáltatások

    Szállodai szolgáltatások

    • takarítási szolgáltatás vegyszermentes technológiával
    • rugalmasság, ad hoc feladatok megoldása akár nagyobb csapattal
    • komplett takarítási szolgáltatást nyújtunk
  • Irodák, irodaházak takarítása

    Irodák, irodaházak takarítása

    • aprólékos munkát végzünk az összes irodai helyiségben
    • takaritási igényeket a megrendelővel dolgozzuk ki
    • rugalmas munkabeosztással tudunk munkába állni